2020/2021

A 2020/21-es tanévet is derékba törte a koronavírus-járvány, de erőnkhöz mérten minden segítséget megadtunk a csapatoknak.

A 2020-as év eleji első találkozót, amelyen a csapatok megismerik egymást, valamint felkészítjük őket a munkára, ismertetjük, hogy mit és hogyan kell dolgozniuk, valamint alap kutatásmódszertani, fotós-videós, illetve projektmenedzsment képzést kapnak a gyerekek – sajnos, csak online formában tudtuk megszervezni. Így természetesen a 2021. május 29-i „második” találkozón sokkal több pontosításra volt szükség, mint amennyi szokásos, és emiatt a határidők is meghosszabbodtak kissé.

Előzetesen ebben az évben is 9 település jelezte csatlakozási széndékát, de a hosszú várakozási idő alatt végül 6 település járta végig a hőskeresés útját:

  1. Inaktelke (Kolozs)
  2. Kézdialmás (Kovászna)
  3. Magyarfenes (Kolozs)
  4. Medgyes (Szeben)
  5. Szilágybagos (Szilágy)
  6. Vajdahunyad (Hunyad)

Nagy örömünkre szolgál ugyanakkor, hogy Szilágybagoson, illetve a 2019/2020-as évadból Farkaslakán sikerült a helsyi közönségnek is bemutatni a gyerekek munkáját.